Masszázs: a házikoszt
Nem szükséges képzett masszőrhöz fordulnunk, bár esetenként nem árt, ha anatómiában jártas, a fennálló problémákat átlátni és orvosolni képes szakember is kézbe veszi az embert. Akinek komolyabb testi gondjai vannak, izomgörcsök, esetleg gerincsérv vagy hasonló probléma miatt különös odafigyelést igényel, illetve ha sérülés utáni lábadozás okán érzékenyebb, inkább keressen gyógymasszőrt, bár óvatos, finom masszázst otthon is kaphat. Aki azonban egészséges, annak jöhet a „házikoszt".
Természetesen nem mindenki szeret masszírozni, és értelemszerűen - késztetés hiányában - nem is biztos, hogy jól csinálná. Sőt, olyan is van, aki kapni sem szeret efféle testi kényeztetést. Ez utóbbit nehezen hittem, de a saját szememmel láttam, és a saját fülembe mondta az illető, hogy neki ez nem esik jól, soha nem is szerette, és nem is enged senkit a közelébe ilyen „aljas" szándékkal. Nem való tehát mindenkinek. Ha azonban egy párkapcsolatban, egy családban elfogadott a masszázs, mint „intézmény", akkor rendszeres családi szokás lehet belőle, mint a majmoknál egymás bundájának kurkászása, vagy - hogy azért emberi közegben maradjak - a finneknél a nagy családi szaunázás.
Egy alapvetően egészséges emberi testben nem könnyű puszta kézzel komoly kárt okozni, ezért - különösen, mivel azonnali szóbeli visszajelzést kaphatunk - nyugodtan álljunk neki megmasszírozni a párunkat, barátainkat, gyerekeinket, aki csak kéri, vagy legalább hagyja magát.
Fontos a nyugodt környezet, tehát ne üvöltsön a tévé, legyen csend, vagy halk, nyugodt, lassú zene. Tompított fényben könnyebb ellazulni, teremtsünk tehát megfelelően békés, bensőséges hangulatot. Amikor az egyik ember beengedi az aurájába a másikat, és testi kontaktus jön létre (és lássuk be, a masszázs igazán besorolható ebbe a kategóriába!), az nagy dolog, aminek meg kell adni a módját. Az is fontos, hogy a masszírozandó testrész a lehető legjobban ellazuljon. Ehhez meg kell találni a megfelelő testhelyzetet. Nem szükséges masszázságyat beszerezni, egy kis kreativitással ülő, sőt álló helyzetben is lehet a masszírozandó fél.
Több éves nem-masszírozás után az ember izomzata iszonyúan merev lehet. Egy merev, „beállt" izomcsoport érzékeny, tehát nem lehet nekiesni és teljes erőből gyúrni, ezért mindig finoman kezdjük, és utána erősítsünk, már amennyire „áldozatunk" ezt igényeli és engedi. Hosszú távon pedig lényeges fontosságú a gyakoriság. Ideális lenne, ha kialakulna a családon belül valamilyen rendszer, amibe azután rugalmasan beilleszthetők a soron kívüli extra igények is. Természetesen kevesen vannak, akik akár naponta, hetente el tudnak menni masszőrhöz hosszasabb kezelésre.
A test azonban nagyjából heti egy kb. egy-másfél órás kezelést igényel akkor, ha már kilazult a több éves görcsökből. Azaz egy már elért jó állapot fenntartása heti másfél óra - a szakember kezei között! Lássuk be, ez azért nem megy mindenkinek, sem idővel, sem pénzzel nem követhető. Ezért azt javaslom, figyeljük meg jól, mit kapunk a masszőrtől, és próbáljuk utánozni otthon. A masszőrök többsége nem kimondottan „tanítós" alkat - na meg nem is abból él - viszont a lehetőség az odafigyelésre a mienk!
Jómagam, ha a masszázsra jelentkező érdeklődő családtaggal érkezik, szívesen megtanítom az alapokat, hogy otthon is kezeljék egymást, szintfenntartó jelleggel. Nem gondolom, hogy ez elveszi a masszőr kenyerét, mert egyrészt nem mindenki szeret masszírozni, másrészt nem mindenkinek van hozzá érzéke, még ha érdekli is, harmadrészt a profi masszőrnek van egy olyan állóképessége, ami az átlagembernek nincs, és azért egy kilencvenkilós férfiembert végiggyúrni, az feladat! Ezen felül pedig ott a masszőr anatómiai tudása, és hangsúlyozom: a problémás területeket érdemes szakember kezeibe helyezni. Bizonyos szélsőséges esetekben akár a kezelőorvost is ajánlott megkérdezni (erős csontritkulás, súlyos baleset utáni állapot stb.).
A „házimasszázs" többféle lehet: egész testre kiterjedő, vagy csak a fájdalmas, fáradt területre, ruhában vagy ruha nélkül (testápoló krémmel vagy masszázsolajjal) végzett stb. Van azonban néhány alapszabály, amelyeket érdemes betartani. Nem öljük meg a „pácienst" vele, ha nem követjük, de azért én erősen javaslom tekintetbe venni őket:
- amennyiben nem szimmetrikusan masszírozunk (azaz pl. hátat-vállat), az egy oldalra kiterjedő műveleteket mindig a jobb oldallal kezdjük. Ennek energetikai és spirituális magyarázata is van, ez utóbbi röviden annyi, hogy a jobb oldal az idea, a bal a megvalósítás (a jobb és bal agyfélteke keresztbekötöttsége miatt), tehát előbb a gondolati síkú teremtés jön (mármint izomgörcs-mentes test „teremtése" a masszázs által), utána a fizikai síkú.
- mindig a „perifériától" a központ, azaz a szív felé haladjunk, tehát lábfejtől a combok felé, kéztől a váll felé, hátnál deréktól a vállak felé, viszont a lapocka aljánál hagyjuk abba, és a nyaktól a csuklyaizmon keresztül haladjunk a szív vonaláig.
- teljes testmasszázsnál először hasra feküdjön az, akit masszírozunk, majd lassan, nagyon lassan forduljon meg. Hanyattfekvésben a lábait, majd a karjait masszírozzuk (a jobb-bal sorrendet betartva), azután a felső mellizmokat (uraim, a hölgyeknél csak annyira, hogy ne minősüljön előjátéknak!), végül könnyed arcmasszázzsal zárjuk a műveletet. A hasat, gyomrot véletlenül se próbáljuk „kezelni", hacsak nem akarjuk, hogy páciensünk egészséges rókának adjon életet...
- a masszázs mindig ellazít, akár el is altat, fontos tehát, hogy legalább öt-tíz percet pihenhessen a páciens a kezelés végeztével. Ezért ne akarjuk azonnal felugrasztani azzal, hogy „most te jössz!", vagy „na jó, de most aztán induljunk, mert elkésünk!", és ha a fenti „intelem" ellenére előjátékká fajul a masszázs - ami önmagában véve nagyon is rendben van, sőt! - arra azért figyeljünk, hogy adjunk időt az átállásra, ne vessük rá magunkat a félálomba lazult kedvesünkre. Aki masszíroz, azt az izommunka felpörgeti, aki azonban kapta a masszázst, annak kell egy kis idő, hogy átkapcsoljon egy fizikailag teljesen másféle üzemmódra.
Tehát masszázsra fel: a tényleges fiziológiai hatásokon túl családi összehangolódásra is csodálatosan alkalmas, és szexuális életünk fűszerezéséhez sem utolsó módszer!
