Tégy, amit akarsz – akard, amit teszel!

Akár ne is írjak többet, a címben benne van a lényeg. Azért persze kifejtem, hiszen nem is olyan egyértelmű, egyszerűnek pedig végképp nem nevezhető ez a történet. „Azt csinálok, amit akarok!" - ez a mondat nem egyszer hangzik el mindannyiunk szájából, persze mikor milyen felhanggal. Gyermekdaccal fűszerezve, később felszabadult sóhajjal, majd tényszerűen megállapítva, esetleg a magány keserűségével pácolva. Néhányunknak csak óhaj-sóhaj formájában adatik meg: „bárcsak azt tehetném, amit akarok!" Majd jól körülnézünk kis világunkban, és azonnal találunk valakit vagy valamit, akire-amire ráfoghatjuk: miatta nem tehetem azt, amit akarok.

Természetesen mindannyiunk életében felbukkannak olyan korlátozó tényezők, amelyek ideig-óráig némileg határokat szabnak vágyaink szabad beteljesítésében. Sőt, személyiségünk is korlátozza vágyaink alakulását. Egy otthonülő természetű, kényelmes ember egy percig sem fog arra vágyni, hogy minden nap máshol hajtsa álomra a fejét, adott esetben kimondottan kényelmetlen körülmények között, így nem álmodozik dzsungel-kalandtúráról. Ha tehetné, sem akarna efféle kirándulásra menni, jobb neki a saját puha ágyában nyugovóra térni minden áldott nap, ahol nem kell kígyókkal, skorpiókkal és egyéb kellemetlenségekkel számolnia.

A tipikus korlátozó tényezőket ismerjük: először is, a többi ember. Ha tartozunk valahová, valakihez-valamihez, márpedig legtöbbünkre ez érvényes, akkor máris nem olyan egyszerű azt tenni, amit akarunk. Mert ott a mások vágya, kívánsága, elvárása, követelménye. Szülők, gyerekek, főnökök, ügyfelek, szomszédok, kutyák és macskák... és mindegyik akar tőlünk valamit - jellemzően olyasféle dolgokat, amelyek egy bizonyos szemszögből korlátot jelentenek számunkra.
Aztán ott vannak a fizikai korlátok, jellemzően idő, pénz, egészség. Idő, hiszen életünk ideje véges, ráadásul, ahogy mondják, az élet elég hosszú, de nem elég széles - azaz rengeteg olyan dolog van, amit egy bizonyos életkorban vagy életünk egy bizonyos korszakában tudunk megtenni, előbb vagy később nem, vagy csak nagy nehézségek árán, és e korlátozott időszakba még nehezebb belesűríteni mindent, amit „akarunk", de legalábbis szeretnénk. Pénz: hát persze, bár az anyagi bőség megteremtése elvileg mindannyiunk számára lehetséges, mégis, kevesen vannak, akiknek ez tényleg jól megy. Egészség: ez is teremtő hatalmunk nem tökéletes ismeretét és használatát mutatja.

Ám igazából nem is e korlátok ledöntése - vagy átugrása - a fő kérdés. Inkább az, hogy először is találjuk meg igazi vágyunkat. Mit is akarunk igazán? Legtöbben többé-kevésbé félautomata módon éljük az életünket, afféle bio-robotokként tesszük a dolgunkat, és bele sem gondolunk, akarjuk-e ezt vagy azt a részét, vagy éppen az egészét annak, ami az életünk? És ha nem, mit akarunk helyette?
Mert tiltakozni, azt tudunk, egész kis gyermekkorban megtanultuk azt nyávogni, hogy „nem akarok". Nem akarok fürödni menni, nem akarok délután aludni, nem akarok iskolába menni, nem akarok a nagyihoz menni, nem akarok reggel felkelni, nem akarok megnősülni, nem akarok vénlány maradni, nem akarok gyereket, nem akarok gyerek nélkül meghalni, nem akarok ideköltözni, nem akarok elköltözni innen... ismerős? Csakhogy a negatív meghatározások még nem segítenek.
Olvasóm számára bizonyára ismerős a Vonzás Törvénye. Az egyik fő motívuma, hogy az Univerzum nem ismeri a „nem" szót. Csak azt érzékeli, hogy mi foglalkoztat. Ha akarod - megkapod. Ha nem akarod - megkapod. Mint egy készséges könyvtáros, ha érdeklődsz egy bizonyos témában, hozza a könyveket, és nem kérdezi, mire kell. Csak éppen itt nem könyveket, hanem élményeket kapunk. Érdekel az autóbaleset? Érdekel, hiszen foglalkoztat. Nosza, tessék, itt van, éld át! Magasabb perspektívából szemlélve ugyanis nincs itt az életben sem jó, sem rossz, csupán tapasztalatok vannak. Szerencsére a pozitív érdeklődésünket is ugyanígy kielégíti kozmikus „könyvtárosunk". Sportsikerek? Tessék, kóstold meg! Üzleti sikerek, anyagi bőség? Máris adom! Boldog párkapcsolat? Itt van, a tied!
A Törvény másik fontos tényezője viszont az, hogy állító és nem tagadó módban kell fogalmazni. Az kevés, hogy mit NEM akarsz. Így nehéz ám teljesíteni a kívánságokat! Olyan ez, mintha beülnénk egy taxiba, és azt mondanánk: nem akarok Óbudára menni, és nem akarok Kispestre sem menni. Nos, ettől még a taxisofőr nem fogja tudni, mihez kezdjen velünk. Ha megmondjuk, hogy a Ló utca 2-be szeretnénk eljutni, akkor indít, és elvisz oda. Ezért fontos tehát időt szánnunk arra, hogy tiltakozás és sápítozás helyett gondosan megfogalmazzuk, mit akarunk. Minél pontosabban.

Aztán tegyük meg. Persze, vannak bizonyos univerzális - azaz az egész Univerzumra vonatkozó - törvények, melyeket nem kerülhetünk ki. Emellett bizonyos társadalmi törvények, amelyeknek kisebb-nagyobb mértékben alávetjük magunkat. Mégis, összességében véve sokkal nagyobb a szabadságunk, mint gondolnánk.
Voltam egy sikerrel kapcsolatos előadáson, ahol az előadó gyönyörűen összefoglalta az akarat-cselekvés-teremtés és szabadság lényegét. Azt mondta, mindannyiunkat megillet a Szabad Választás Hatalma. Igaz, élhetünk abban az illúzióban, hogy nincs ilyen hatalmunk - ekkor, mintegy önbeteljesítő jóslatként - nem élünk vele, így nem is válik valóban életünk részévé. „Akár azt hiszed, hogy sikerülni fog, akár azt, hogy nem, igazad lesz" - mondta Henry Ford. Ha abban hiszünk, hogy valami nekünk nem megy, akkor nem is fog menni. Ez a Szabad Választás Hatalmának az egyik korlátozása. A másik, sokkal gyakrabban használt korlát a „kell", a „muszáj".
Itt jönnek a képbe a mi kis korlátozóink, az anyánk, a főnökünk és társaik. „El KELL mennem a nénikémhez vasárnap délután." Ugyan semmi kedvem, inkább kirándulnék egyet a szép időben, minthogy a tánti agyoncukrozott teáját szürcsölve hallgassam kirohanásait az aktuális kormánnyal kapcsolatban, de hát el KELL mennem, különben... Különben mi lesz? Megharagszik. Kizár az örökségéből. Elmond mindennek a családban. Vagy akármi. És én nem vállalom ezeket a következményeket. Ez a kulcsmotívum. Mert dönthetek úgy, hogy NEM megyek a tántihoz, inkább kirándulok egy jót, és elviselem, hogy megharagszik stb. Bármikor dönthetek így.
A következő kérdés, hogy kibírom-e döntésem következményeit. Érdekes szó ez a „kibírom". Főleg negatívan ragozva: „nem bírom ki". Hányszor, de hányszor jövünk ezzel a süket dumával - mert az, hiszen mit is jelent az, hogy „nem bírom ki"? Nem kevesebbet, minthogy belehalok. Valamit az ember vagy kibír, vagy belepusztul. A 39 fokos lázat kibírom, ha 42 fokra emelkedik a testhőmérsékletem, meghalok. Nos, a rengeteg „nem bírom ki" élményből mennyi az, amely valóban a halálunkat jelentené? Na ugye!
Még egy példa: emberünk munkahelye néha a földi pokol, néha csak a tornáca, de igen sok feszültség forrása így is, úgy is. Emberünk ezért szívesen otthagyná az egészet, de... de ha felmond úgy, hogy nem talált másik állást, akkor nem lesz mit ennie, nem lesz hol laknia, mert a lakásbérletet sem tudja fizetni... tehát fel KELL kelnie reggel, és be KELL mennie dolgozni, igaz? Hát nem mondhat fel csak úgy a szegény ördög, igaz? Nézzük most ezt a Szabad Választás Hatalmát figyelembe véve. A jóember igenis megteheti, hogy felmond. Nagyon egyszerű, megírja a felmondólevelét, odaadja a főnökének, aláíratja vele, egy példányt magánál tart, és már ketyeg is a felmondási ideje. Megteheti, hogy eladja, elajándékozza, vagy ha senkinek nem kell, kidobja a bútorait, lakásfelszerelési tárgyait, ruhái többségét, minden mozdítható vackot, amit úgysem visz magával a túlvilágra, és keres egy barátot, akinél meghúzhatja magát, vagy akár mehet a híd alá is, aztán majd lesz vele valami. Igenis, megteheti. Meg elindulhat világgá is, tehet akármit. Az más kérdés, hogy emberünk ezt szépen végiggondolja, és arra a következtetésre jut, hogy szeretné megtartani azt az életszínvonalat, amit a jelenlegi munkájával keresett bére biztosít neki, szeret ott lakni, ahol, és maradni is akar, illetve kész elmozdulni egy jobb minőség irányába, de lejjebb nem adja. És akkor, élve a Szabad Választás Hatalmával, ÚGY DÖNT, hogy reggel felkel, és elmegy dolgozni. Saját szabad akaratából. A felszínen semmi sem változott, mégis teljesen más a helyzet.

Ezért merem azt mondani, hogy „tégy, amit akarsz". Mert a hatalmadban áll. Ehhez azonban némi tudatosságra van szükség. És itt jön a címben foglalt gondolat második része: akard, amit teszel. Mit is jelent ez? Egész életünkben teszünk-veszünk, akkor is, amikor „nem csinálunk semmit" - közelebbről megnézve még akkor is rengeteg cselekvést hajtunk végre. És ezeknek jó részét úgy tesszük, hogy nem is gondolunk bele, akarjuk-e igazán. Tesszük rutinból, megszokásból, tesszük azért, hogy különféle családi vagy társadalmi szokásoknak eleget tegyünk. A dohányos nem mindig azért gyújt rá, mert ténylegesen el akar szívni egy szál cigarettát. Nem, néha csak arról van szó, hogy megszokta, egy kávé vagy egy pohár bor mellé „jár" a cigi. Nem minden karácsonyfát állítanak fel azért, mert akarják, hogy legyen karácsonyfa december 24-én estére. Csak megszoktuk, hogy ez velejárója az ünnepnek.
Természetesen az efféle szokások jó része nem igazi korlátozás, és nem is ezekkel van az igazi gond. Hanem akkor van probléma, amikor nem gondolkodunk el azon, mit is akarunk tenni igazán, és belesodródunk bizonyos élethelyzetekbe, amelyre végül azt mondjuk: nem akartuk! A kulcsszó itt a „belesodródunk". Ettől a ponttól kezdve ugyanis nem mi teremtjük meg az életünket, hanem a dolgok csak úgy „megtörténnek" velünk. Ha nem hozunk döntéseket, majd mások meghozzák azokat. Ha egy fiatalember és egy fiatal hölgy szexuális életet élnek, de nem tisztázzák, akarnak-e gyermeket együttlétükből vagy sem, akkor egyszer csak „besikerül" a baba - ők meg csak állnak és néznek, és rosszabb esetben egyikük vagy másikuk úgy gondolja: ezt ő nem akarta. Ez csak úgy megtörtént, most meg már mit csináljon? Holott a kezdet kezdetén minden szükséges információnak birtokában voltak, döntést hozhattak volna, és döntésük mentén megtehették volna a szükséges lépéseket.

Sokkal több hatalmunk van, mint azt a legtöbben hisszük. Más kérdés, hogy az az érem, amelynek az egyik oldalán a „hatalom" és „szabadság" szavak szerepelnek, másik oldalán ezt a feliratot viseli: „felelősség". Ha én döntök az életemről, akkor nincs már többé kire-mire mutogatni, a fentebb felsorolt korlátozó tényezőkre nem hivatkozhatunk ezentúl. Az efféle szabad belső döntésekhez azonban még valami nagyon fontosra van szükség: az őszinteségre. Elsősorban magunkkal. Ugyanis aki saját magának hazudik, az törvényszerűen mással sem lehet őszinte, hiszen legjobb esetben is csak a magának beadott hazugságot fejezheti ki - hite szerint „őszintén" - mások irányába. Tehát annak, hogy „akarjuk, amit teszünk", csak az egyik része az, hogy tudatosan magunkhoz ragadjuk a gyeplőt a saját életünk tekintetében. Ahhoz, hogy mindez tényleg rendben menjen, szükséges az önmagunkkal szembeni kendőzetlen őszinteség is. Ezzel részletesebben a következő irományomban foglalkozom, az Őszintén a tükörrel szemben címűben.