Örök szövetségek

Az üzleti életben ismerjük a határozott és a határozatlan idejű szerződés fogalmát. Előbbi egy pontosan megadott időpontig érvényes, utána automatikusan megszűnik a kötelezettség a felek között, utóbbinál ilyen terminus nincs meghatározva, a szerződés felbontása más úton-módon történik. Ez a kötelem azonban nem csupán polgári jogi viszonyainkban érvényes fogalom, lelkünk síkján hasonló kötéseket hozunk létre, gondolattal, szóval, cselekedettel.

Amikor megfogadunk valamit, netán esküt teszünk, azt hihetjük: ez csak szó, ami köztudottan elszáll, s így magunk sem vesszük komolyan, illetve a másik félben sem feltétlenül bízunk meg, mondjon-ígérjen bármit. Különbséget kell azonban tennünk a hétköznapi, földi életünk ígéretei és a lélek nagy fogadalmai között. Régen az emberek bölcsessége - élő hitük által - tágabb világokra terjedt ki, mint ma. Ma csupán iskolázottabbak vagyunk, nem feltétlenül bölcsebbek. Az eskü erejét nem becsülték alá. Jézus így tanította az embereket:
„Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." (Mt 5:33-37)
Ez a tanítás egyfelől arról szól, hogy az igaz ember igazat szól, és nincs szüksége külön esküdözésekre, hogy súlyt adjon szavainak, másfelől viszont Jézus bölcs előrelátással meg akarta óvni az embereket attól, hogy olyan eszközökkel éljenek, melyek működésével nincsenek tisztában, így több kárt okozhatnak, mint gondolnák. Mint ahogyan a gyerekek kezébe sem való kés-villa-olló...

Fogadalmaink, esküink ugyanis a lelkünknek Istennel való szövetségei. Ha úgy tetszik: szerződés! Ez a szó idegenül hangzik spirituális szövegkörnyezetben, de talán könnyebben befogadható, ha kicsit belemegyünk a jogi szaknyelvbe: a szerződésekkel kapcsolatos területet a polgári jogon belül kötelmi jognak nevezik, beszélünk szerződéses kötelemről is. Tehát kötés... Így már ismerős? Amikor ígéretet teszek valamire, akkor szerződést kötök, vagy közvetlenül Istennel, ha Ő a fogadalmam címzettje, vagy egy másik lélekkel. Azaz kötés jön létre. Ezeket a kötéseket láthatjuk asztrológiai összevetés-képletekben, érzékelhetik azok, akik az ilyen energiákat fogni tudják, megmutatkozhatnak a kártyában stb. Sokan előszeretettel utazgatnak vissza előző életeikbe (most tekintsünk el attól, hogy az idő illúzió és az egymásutániság pusztán segítség a dolgok földi tudatunkkal való megértéséhez), hogy lássák, feldolgozzák korábbi kötéseiket. A családállítás is feldolgozatlan, ám idejétmúlt kötések feltárását, oldását célozza. Ugyanis előfordulhat, sőt, igen sokszor előfordul, hogy nem jól, vagy sehogyan sem határozzuk meg szerződésünk lejáratát.

A házastársi eskü szövege igen jó példa arra, hogy lehet időbeni határokat szabni, amelyek által a lélek nem marad ésszerűtlenül sokáig gúzsba kötve. A régi emberek bölcsességéhez ugyanis hozzátartozott, hogy tudták: az „örökké" bizony sokkal tovább tart, mint gondolnánk. A „szerződés" vonatkozó része tehát így hangzik: „amíg a halál el nem választ". Földi mértékkel mérve ez persze egyenértékű az „örökké"-vel, valójában azonban óriási a különbség. Két lélek a házasság szövetségére lép - ebben az életben. Ideális esetben végig is csinálják, ami nem kis dolog. Ám amint lejárt ez az életidő egyiküknek, másikuknak vagy mindkettőjüknek, már nincs értelme egy ilyen kötést fenntartani.
Egy új életben természetesen dönthetnek úgy, hogy új személyiségük, új tudatuk megint házastársi szövetségre lép, ám erről jó előre rendelkezni - ez ellentmond a lélek szabad választási, cselekvési jogának. A lélek ugyanis szabad. A Bibliában foglalt bűnbeesés-történet egyik nagy tanulsága, hogy Isten megadta az embernek, hogy tegyen, amit akar. Megmondta, hogy ne egyen a fa gyümölcséből - de nem akadályozta meg, pedig Mindenhatóként nyilván módja lett volna rá. Emberi mivoltunkban azt csinálunk, amit akarunk - legfeljebb szembesülnünk kell a következményekkel, de hát van ilyen. A lélek szintjén ez ugyanígy igaz, csak mivel a lélek halhatatlan, ezek a tettek-következmények jóval tágabb világban érvényesülnek.

Megint csak a kötelmi joghoz nyúlok: az önkorlátozásról van szó. A polgári jog szerint bizonyos jogainkról nem mondhatunk le, azonban sok tekintetben szerződéses kötelemben vállaljuk, hogy bizonyos jogainkkal nem élünk. Lemondhatunk fellebbezési jogunkról, vállalhatjuk, hogy munkahelyünkről nem pártolunk át a konkurenciához stb. Amikor lelkünk szintjén kötünk szerződést, ugyanez a helyzet. Vállalunk valamit, s vállalásunk utána köt minket.
Önmagával, a lelki szerződéssel nincs semmi gond. A hibát - vagy legalábbis meggondolatlanságot - ott követjük el, hogy nem határozzuk meg kellő pontossággal, hogy mire szerződünk és mennyi időre. Romantikusabb korokban számolatlanul hangzott el az emberek ajkáról: „örökké szeretni foglak" vagy éppen „örök ellenségem vagy". S ezzel be is biztosították, hogy jó pár életen át űzze, hajszolja őket fogadalmuk - nevezzük ezt karmának, vagy ahogy csak szeretnénk.
Ész nélkül átkozódni, esküdözni veszélyes játék, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy minden szavunk feljegyeztetik valahol. Ha kicsi és jelentéktelen darabkának tartjuk magunkat a világegyetemben - és nem ez a jellemző, inkább a pöffeszkedés és az emberközpontú világkép dominál! -, akkor álszerényen suttoghatjuk: „ugyan, ebben a nagy világban mit számít, hogy mit mondtam?". Nos, nagyon is sokat számít. Lássunk néhány példát az „örök" fogadalmakra.

Vannak köztük tiszta, szent fogadalmak, fényes energiákkal, azonban még ezeknek is lejár az ideje, amikor a lélek új testben, új tudattal, új személyiséggel és új célokkal születik a földre. Különösen az új célok elérését akadályozzák a régi, de még érvényben lévő fogadalmak. A szerzetesek három alapfogadalma a szüzességi, a szegénységi és az engedelmességi fogadalom. Természetesen ezek az adott - szerzetesi - életben teljesen helyénvalóak voltak, tökéletesen szolgálták azt a célt, amit egy szerzetes testében élő lélek tapasztalatszerzéséhez kitűzött. Azonban szerzetesünk földi élete véget ért egyszer - s ott áll a lelke, egy fogadalommal kötve Istenhez, mely fogadalommal lekorlátozta önmaga szabadságát. Már nem válogathat, hogy mit akar megtapasztalni egy következő életben, legalábbis nem választhat bármit.

Emberünk tehát hordoz magával egy szüzességi fogadalmat. Ez természetesen nem csupán a fizikai szüzességet jelenti, hanem az egész életformát meghatározza: nincs párkapcsolat, nincs gyerek, nincs család. Na de az „új" életében épp erre vágyik - és nem érti, miért fut zátonyra minden kapcsolata, ha egyáltalán talál valakit, miért nem jön össze neki a gyerek, vagy miért hullik atomjaira a házassága, a családja, ha netán „lendületből" fel is építi ezeket az életében. De lehetnek szexuális problémái, hiszen fogadalma szerint ő lemondott az efféle örömök megtapasztalásáról - hát akkor nem is szerez neki sok örömet a dolog! (Ha belemegyünk abba, hogy a szerzetesek jó része nem feltétlenül a fenti fogadalmak betartásáról volt híres, hanem épp az ellenkezőjéről, akkor megérthetjük, hogy a léleknek egy következő életben még fontosabb, hogy végre betöltse fogadalmát, tehát mindent elkövet, hogy a fogadalom tartalma szerint szervezze a következő életet.)

Vagy ott a szegénységi fogadalom. Hány és hány embert látunk, akik dolgoznak, mint a ló, küzdenek, mindent megtesznek - de valahogy mégsem jutnak egyről a kettőre. De olyanokban sincs hiány, akiknek rengeteg pénz áramlik át a kezükön - de sajnos el is folyik, anélkül, hogy az életükön meglátszana. Egy ismerősöm nagyjából három családi ház árát ölte bele egy - nem is túl nagy - házba, és mikor utoljára hallottam felőle, még nem voltak meg az ablakok-ajtók sem, épp csak a falak álltak, meg volt rajta tető. A munkája jól fizetett, mégis állandóan pénzügyi gondjai voltak.

Az engedelmességi fogadalom „áldozatai" lehetnek mindazok, akik ma azzal küzdenek, hogy nem tudnak kiállni magukért, hogy lábtörlői a főnöküknek, a szüleiknek, a gyerekeiknek, a házastársuknak, a szomszédaiknak, akárkiknek. Képtelenek nemet mondani, elutasítani. Mindent és mindenkit elfogadnak felettük álló autoritásnak. Persze nem boldogok ebben, de valahogy mégsem tudnak változtatni. Ha netán ki is szabadulnak egy alárendelt helyzetből, azzal a lendülettel egy következő, általában még erőteljesebben uralkodó ember karjaiba futnak.

Természetesen nem MINDEN fent leírt probléma ered régről őrzött fogadalmakból. Ezer oka lehet annak, hogy valakinek nem jön össze egy rendezett párkapcsolat, de még egy tisztességes orgazmus sem, hogy anyagilag nem tud előrejutni, vagy hogy nem képes kiállni magáért. Mindazonáltal érdemes elgondolkodni rajta, segítséget kérni e fogadalmak feloldására - ingával, kineziológiával stb. Jó szakember úgyis megkérdi a lélektől, hogy oldható-e a kötés, egyébként pedig ha nem, akkor amit Isten egybekötött, azt ember, ha akarná, sem tudná szétválasztani.

A fentebb felsorolt szerződések egyébként a könnyebbik részét képezik a történetnek. E fogadalmak Istennel kötött, tiszta szerződések. Esetükben tudhatjuk, hogy a másik szerződő fél korrekt, tisztességes, jóhiszemű - mégiscsak Istenről, a végtelen Szeretetről van szó! Létezik azonban egy jóval sötétebb oldala is az örök szövetségeknek: azok a sötét kötések, amelyeket emberek egymás között kötöttek, az ördögöt, a démonokat hívva tanúul. Sötét szertartások, vérszerződések kísérhették e fogadalmakat, ráadásul - a tiszta fényű bölcsességtől igen távol állva - sokszor ész nélkül fogadkoztak, hogy „örökké".
Ha a történelemben visszatekintünk egy kicsit, láthatjuk, hogy nagyon ritkán fordult elő az öncélú rosszindulat. Minden háborúnak, népirtásnak, pusztításnak adtak egy nemes céllal kihímzett ideológiai köntöst. Sokan, akik a harcokban otthagyták a fogukat, meg voltak győződve, hogy „Istennek tetsző" cselekedetet hajtanak végre. A méregkeverők is hihették, hogy ha az aktuális királyt megetetik ezzel-azzal, akkor a következő uralkodó majd elhozza az aranykort az országnak. (Ugyanez érvényes az aktuálpolitikára is, de ez még sokaknak túl közeli, maradjunk a történelemnél.)
Nemes lovagok, harcosok szövetkeztek tehát, vérrel megpecsételve fogadalmukat - emberek elpusztítására. Aztán földi életük végével ott maradt a két (vagy több) lélek - egymáshoz bilincselve. Csak együtt mozoghattak tovább, csak annyira távolodhattak el egymástól, amennyire bilincsük engedte. Életeken át újra és újra egymásra találtak, és lelkeik ezer és ezer - igen kreatív - módon próbáltak megszabadulni a kötéstől. Kipróbáltak mindent - megölték egymást, összeházasodtak és gyermekeik születtek, üzlettársként felvirágoztatták közös vállalatukat, vagy éppen jól tönkretették egymást - és aztán vagy sikerült elnyiszatolni az őket összetartó köteleket, vagy nem.
Időközben viszont próbálkozásaikkal újabb és újabb „elintéznivalóval" terhelték a számlájukat. Mint egy kibontakozó vita során, amikor csak egyre több és több tisztázandó kérdés merül fel. Hiszen valamit kellett kezdeni azzal is, amikor egymás életét oltották ki, amikor egymást tették társadalmilag tönkre...

És ne tévesszen meg a múlt idő: ilyesféle kötelékek ma is fűznek bennünket sokakhoz körülöttünk. Ha olyanokkal találkozunk, akik valahogy kezdettől ismerősnek tűnnek, akkor valószínű, hogy azok is: sok mindent végigcsináltunk már együtt.

Persze egyszer csak eljön az ideje annak, hogy megváljunk idejétmúlt fogadalmainktól. Lelkünk felvállal egy életet egy olyan korban, amikor az emberek tudatossága nőttön-nő, és hozzá egy olyan élettervet, melynek beteljesítéséhez elengedhetetlen az adott szerződés érvénytelenítése, a kötés feloldása.
Egy nő, akit régóta terhel feloldatlan szüzességi fogadalma, felvállal egy anya- és feleségszerepet fő életcélként. Kap egy erős Rák dominanciát, kap egy 2-es karmaszámot, ízlés szerint, ezer úton-módon kiderül, hogy az a dolga, hogy női szerepet éljen meg egy családban, egy férfi feleségeként, és gyermekek anyjaként. A fogadalom persze akadályozza: nem túl népszerű a fiúk, majd a férfiak körében, a mégis létrejövő kapcsolatai zátonyra futnak, ha össze is jön egy házassága, akkor az hamar tönkremegy, a szexualitás örömeit hírből sem ismeri, nem születik gyereke, stb. Az életterve azonban ösztönzi, hogy mégis erre vágyjon, erre törekedjen.
Ha nem ez volna a terve, akkor elmenne vulkánkutatónak a világ végére, és nem foglalkozna a férfiakkal, a gyerekekkel, a családdal. Boldogan turkálna a bazaltgörgetegek között, és vinné tovább a fogadalmát. Ám az ő célja az, hogy végre leoldja azt. S ehhez kellenek az életének azok a nehézségei, amelyek végül ellökdösik őt a megoldáshoz. Ahol végül - ki tudja, milyen módon, de - a kötésre oldás jön.