A Jó, a Rossz és a Célszerű

Földi világunk a polaritás világa: hideg-meleg, sötét-világos... ahol a pólusok egymás által léteznek, és egymáshoz mérten kapnak értelmet. Ez a polaritás számunkra természetes, azonban ez a létezésnek csupán az egyik síkja, és nemegyszer szembesülünk azzal, hogy életünk túl komplex ahhoz, hogy minden problémánkat ezen a síkon oldjuk meg és minden kérdésünkre ilyen egyszerűen kapjunk választ.

Pedig kérdéseink is sokszor a kétpólusú koncepciót követik: erre menjek vagy arra? Sanyit válasszam vagy Lacit? Tartsak ki a munkahelyemen vagy mondjak fel? Költözzek el egy másik országba, vagy maradjak ott, ahol vagyok? Az egyik eset az, amikor magunkban sikerül döntésre jutnunk, kisebb horderejű kérdésekben ez valószínű. A második esetben megkérdezzük "mindentudó" barátainkat, barátnőinket, akik - ha benne vannak a játékban (vagy talán inkább játszmában?) - leteszik a voksukat egyik vagy másik megoldás mellett, nekünk pedig csak össze kell számolnunk a szavazatokat a végén.

Megtörténhet azonban, hogy nem elégszünk meg efféle módszerekkel, mert valóban (számunkra) fontos döntés előtt állunk, és felkeresünk valakit, akitől "professzionális" választ remélünk. A pszichológustól a jövendőmondóig széles skálán helyezkednek el e tanácsadók (de lehet ő egy olyan barátunk is, aki nem partner a kisded játszmánkban, hanem valóban segíteni akar), és igen vegyes eredményre juthatunk. Kaphatunk kész választ, de ekkor nem sokkal vagyunk előrébb, mint a barátok körbekérdezése és a szavazatszámlálás után, mert nem értettünk meg semmit a kérdés felmerültének tényéből.

Ha azonban a tanácsadó valóban segíteni akar, nehéz helyzetbe kerül, hiszen pontosan tudja, hogy az igazi kérdés nem az, hogy jobbra vagy balra kanyarodjunk-e az útelágazásnál.

Poláris világunkban együtt élünk a rossz és a jó illúziójával. Hogy miért illúzió? Egyfelől azért, mert abszolút rossz és abszolút jó nincs, világunkon kívül ilyen megítélés nem létezik. Másfelől, mert ebben a világban viszont egymáshoz képest - illetve egy mindenkinél más és más beosztású egyedi skálához képest - határozhatók meg. Tehát mindenki számára más és más a "jó" és a "rossz".

Ráadásul meghatározhatunk rövid-, közép- és hosszútávú jót és rosszat is. Hiszen ami itt és most jó - mert kellemes, jólesik, örömmel tölt el - igen rossznak minősülhet, ha azt nézzük, hogyan hat ki életünkre a későbbiekben. Ennek leggyakoribb példái az önkényeztetés olyan jól ismert formái, mint a lustálkodás, édességfalás, dohányzás stb.

Nem sok kapaszkodónk van tehát, ha ragaszkodunk a jó és rossz fogalmához, mint abszolút értékhez. Sokkal többet segít ezzel szemben, ha bevezetjük a célszerűség fogalmát. Arra ugyanis könnyen választ kaphatunk, hogy választásunk célszerű-e vagy sem, "csupán" meg kell határozni a célt. Mi a célom? Mit akarok elérni? Hová tartok?

Akkor, amikor úgy tesszük fel a kérdésünket, hogy kizárólag az előre kiválasztott két megoldás közötti döntésnek álcázzuk, körülbelül annyit teszünk, mintha autóban ülve, Budapestről kifelé tartva azt kérdeznénk: az M1-esen menjek, vagy az M7-esen? Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni? Nagyjából annyit: hova szeretnél eljutni? Hiszen a céltól függ, melyik utat előnyös választanod. Nem, nem "kell", csupán "előnyös" lehet a legrövidebb utat választani, ha minél hamarabb el akarsz jutni úticélodhoz.

Egy másik megközelítésben úgy hangzik a kérdés - ha igazából csak megerősítést várunk kívülről - hogy "jó-e, ha az M7-esen megyek?". Azonnal látszik, mennyire fontos a célszerűség, ugyanis egy ilyen kérdésre nem is lehet mást felelni, mint hogy "attól függ, merre tartasz." Ha a Balatonra indultál, tökéletes választás. Ha Győrbe mennél, akkor nem a legelőnyösebb, de még korrigálhatsz. Miskolc viszont végképp nem arrafelé van.

Mi hát a cél? Legnagyobb kérdéseink ezen alapkérdéshez kötődnek: miért vagyunk a Földön? Mit keresünk itt? Van-e értelme az életünknek és mi az? Egyszóval, mi a cél? Lényeges fontosságú, hogy választ kapjunk erre a kérdésre, mert a cél megvilágítja a célszerűség útját, ami döntéshozatalunkban rengeteget segíthet. Miért is vagyunk tehát itt a Földön, emberi testben, lassú anyagi rezgésben, csak meséinkben megőrizve lelkünk igaz természetét? (A táltos paripa megkérdezi: hogyan repüljek, kis gazdám? Mint a szél, vagy mint a sebes gondolat? Őrizzük valahol a gondolat sebességével való utazás emlékét...)

Erre a kérdésre számtalan forrásból juthatunk hozzá mások válaszaihoz, melyek lényegében két alapgondolat köré csoportosíthatók: egyfelől az öröm a természetes állapotunk, és azért vagyunk itt, hogy boldogok legyünk. Másfelől pedig azért éljük e világi életünket, hogy megtapasztaljuk magunkat - valamilyennek. Fedezd fel önmagad? Nem! Határozd meg magad! Határozd meg, döntsd el, ki vagy Te! Mi a célunk? Érdemes valamiféle predesztinációra támaszkodnunk és passzívan várnunk, hogy valaki megsúgja nekünk, mi az életcélunk, a sorsunk, a végzetünk? Vagy valóban szabadok vagyunk, és bármi lehet belőlünk, amivé ember válhat?

Az életünk ritkán követel meg tőlünk nagy kinyilatkoztatásokat. Apró, mindennapi döntések, definíciók alkotják meg és árnyalják a képet, amit önmagunkról festünk, napról napra finomítunk, és csak halálunk pillanatában tesszük le az ecsetet. Minden kis döntésünk válasz a kérdésre: ki vagyok én? Az, aki először üt, vagy az, aki visszaüt, netán az, aki elhajol az ütés elől? Aki szabálytalanul furakodik előre a forgalomban, vagy aki békésen álldogál a dugóban? Aki üvöltve felpofozza hisztis gyermekét, vagy aki nyugodt erővel öleli magához, amíg az abba nem hagyja a hadonászást?

És minden döntésünk próbája a célszerűség. Mi a célom, mit akarok megtapasztalni? Dühöt, a haragom erejét? Kapok lehetőséget, dühönghetek, érezhetem, ahogy az adrenalin bugyborékol a véremben. Türelmet és lelki békét? Erre is megkapom a lehetőséget. Harcolni vagy kitérni... néha e két lehetőség kísértetiesen hasonlít egymásra! Ám soha nem csak két lehetőségünk van! A kétpólusú világ illúziójánál van egy bővebb illúzió, a hárompólusú világé: itt, ott és a kettő között. Ez is korlátozott világkép, mégis sokkal bővebb, mint a kategorikus jó és rossz világa, hiszen a "kettő között" területén egy sok átmenettel bíró, hosszú skála található. Megint csak a célszerűség kérdése mutat utat döntésünkben. Mi a célom? Mit akarok megtapasztalni?

Ezen kérdések tükrében még az olyan leegyszerűsített kérdésekre is könnyen találhatunk választ, mint hogy "elhagyjam, vagy vele maradjak?" - ugyanis csak azt kell meghatározni, mi a célunk, mit akarunk megtapasztalni. És más válasz születik, ha a cél a saját erőnk megtapasztalása, és megint más, ha a cél az odaadás és elfogadás megélése.

Hogyan határozzuk meg célunkat? Legelőször is meg kell ismerkednünk legigazibb önmagunkkal! Amíg a környezetünk (szüleink, ősi családi értékrend, barátaink, szomszédaink stb.) adják a szánkba a választ a kérdéseinkre, addig legfeljebb az ő céljaikat teljesíthetjük, de nem feltétlenül érezzük azokat a magunkénak. S mivel az emberek többsége tanácsaihoz mindig értékítéletet is fűz, azt is a tudtunkra adják, hogy amennyiben azokat a célokat tűzzük ki, amelyeket ők javasolnak (vagy inkább parancsolnak?), akkor "jól" csináljuk, ha nem, akkor "rosszul".

Példa erre a három barátnő esete: egyikük férjhez menni készült egy olyan férfihoz, aki finoman szólva igen domináns volt, mindenről volt abszolút értékként szolgáló véleménye, és a dolgok vagy úgy történtek, ahogy ő akarta, vagy nem történtek sehogy sem. Mivel a másik két nő nem olyannak ismerte barátnőjüket, mint akinek nincs saját véleménye és akarata, igen ferde szemmel néztek a kapcsolatra, hiszen ők maguk épp nagyobb szabadságot igyekeztek kivívni a saját életükben, és féltették barátnőjüket, hogy ebben a házasságban a leendő férje levágja a nő szárnyait. Lezajlott az esküvő, és az ifjú ara boldogan mesélte néhány héttel később, milyen jó neki: "végre nem kell döntenem, nyugodtan azt mondhatom mindenkinek, hogy majd a férjem megmondja, mi legyen". A két barátnő pedig végtelenül elcsodálkozott, hogy minden aggodalmuk ellenére barátnőjük igenis épp ott van, ahol lennie kell, mert ahhoz, amit meg akar tapasztalni, a legjobb párt választotta. Mindazonáltal nem kívánnának helyet cserélni vele.

Célunk meghatározásához nagy segítség az a gondolati játék, hogy sorra vesszük a környezetünk által belénk nevelt konvenciókat, és elgondolkozunk azon, hogy nem épp azok ellenkezőjére vágyunk-e. Például, ha egész életében azt hallgattad, hogy "telepedj le, legyen egy saját házad, és ki ne mozdulj onnan", képzeld el, hogy bejárod a világot, szállodákban és bérelt lakásokban élsz, mindig máshol. Mert talán épp az lesz számodra "jó". De a világcsavargás (gondolata) szolgálhatja azt a célt is, hogy ráébredj, mennyire fontos, hogy legyen egy fix hely ezen a világon, ami az otthonod. Jó vagy rossz dolog otthonülőnek vagy épp világ vándorának lenni? Csak a céltól függ, a tapasztalat vágyától.

Ha pedig sikerült felvázolnunk a célunkat - hiszen az teljesen rendjén való, hogy nem kristályosodik ki azonnal a kép - már másképp tesszük fel a kérdéseinket. S e másféle kérdésekre könnyebben kapunk sokkal megnyugtatóbb válaszokat.

És hogy hol az igazság a predesztináció és a legteljesebb szabad akarat között? Erre is csak úgy kaphatunk választ, ha meghatározzuk vele kapcsolatos célunkat. Meg akarjuk tapasztalni, hogy a "sors" kézen fogva vezet (vagy erőszakkal magával rángat)? Ám legyen, teremtsük meg tapasztalatunkat! Vagy épp azt akarjuk megtapasztalni, hogy az ember határtalan lény, bárkivé és bármivé válhat, és semmi sem elérhetetlen számára? Akkor veselkedjünk neki, és teremtsünk olyan életet, amilyenre csak vágyunk! Egy próbát megér a dolog, nem?