Bemutatkozás
Rólam, dióhéjban
1975-ben, Rák havában láttam meg a napvilágot, a keresztségben a Virág nevet kaptam, Kisvirágnak első nagy szerelmem nevezett el. Közvetlen környezetem minden törekvése ellenére soha nem sikerült a készen kapott, előregyártott panelekből álló világképek egyikét sem fenntartás nélkül elfogadnom és rágatlanul lenyelnem.
Vannak tágas ösvények, ahol sok útitárssal együtt haladva, napfényben fürödve lépkedhetünk előre a fejlődésben - no, ebből jutott viszonylag kevés számomra. Annál többet kaptam a bogáncsos, szúrós, sötét és legfőképpen magányos kis utacskákból, de ezen szakaszokból végül mindig megerősödve, gazdagodva jutottam ki.
Útkeresésem folytatódik, és ennek egyik állomása ez a honlap is. Az itt leírtak régóta érlelődő, vagy épp frissen születő gondolatok, amelyekkel eddig csak a baráti körömet szórakoztattam/terheltem (ízlés szerint aláhúzandó
).
Asztrológiai és numerológiai tanulmányaimat folytatva rendszeresen tapasztaltam, hogy egyszerre vagyunk tanítók és tanulók is. Sőt, mintha ez másképp nem is lehetne: amint birtokába kerültem egy-egy fontos gondolatnak, információ-morzsának, szinte azonnal találkoztam valakivel, akinek épp erre volt szüksége.
2008. tavaszán igen közel kerültem a fizikai megsemmisüléshez, ez pedig új, még erősebb impulzusokat hozott az életembe. Azóta felerősödött a tanítás-segítségnyújtás-tanulás folyamat, ezért is döntöttem úgy, hogy az internet "szárnyaira" (is) bízom sorsom ezen területének alakulását.
Szeretett Symbolon-kártyáim segítségével asztrológiai alapú személyiség-elemzést, illetve adott élethelyzetre vonatkozó probléma-elemzést végzek.
Testi síkon olajos izomlazító masszázzsal segítek a mindenkor lelki eredetű, de testben manifesztálódó görcsök oldásában. Nagyon jó tapasztalataim vannak a balesetek utáni rehabilitáció keretében végzett masszázzsal is.
Ez a honlap némi betekintést nyújt lényem "virágoskertjébe". Amennyiben úgy érzed, jót tenne Neked akár személyes találkozás, akár e-mailes gondolatcsere, kérlek, a Kapcsolatban írj nekem.
